csütörtök

Adalék

Információs est - így hívták azt a délutánból késő estébe nyúló összejövetelt, amely (talán havonta került megrendezésre?), nyilvános volt, ám elsősorban az otthonszülést tervezőknek szólt, nekik viszont a részvétel feltétele volt annak, hogy GerébÁgi vállalja a szüléskísérést.
Hívhatták volna rostaestnek is, mert csak az maradt fenn a szűrőn, akinek szeme sem rebbent attól, amit hallott.

Ági majd' lecsöppent a székről. Mindig így van, hetekig semmi, aztán mindenki egyszerre szül már-már dadogott a fáradtságtól. Végignézett rajtunk. Csönd volt, türelmes, várakozó csönd. Valahonnan megérkezett hozzá az erő, két órán (!!!) keresztül sorolta az összes előre nem látható, de bekövetkezhető szülés körüli bonyodalmat, akadályt, szövődményt. Már öt perc múlva akartam volna a fülemre fülhéjat. Ezután aztán senki nem mondhatta, hogy nem tudta, mire készül.  

Biz-
kétfelé folytathatom a szót:
bizalom
biztonság.

Ennek mentén nyílunk szét, mi, nők, mint a Vörös-tenger. Akik bíznak az életben, magukban, sorsukban, a szerelmes Istenben, azok az otthonszülést választják. 
Akik a medikalizált biztonságot helyezik mindenek fölé, a kórházat. Tudják, hogy teljes biztonság nincs, de azt mondják, ott a legnagyobb. 

A hol?-nak nincs jelentősége, csakis a szabad és mások által kikezdhetetlen és megkérdőjelezhetetlen választásnak.

A tejfölbajuszos Geréb-baba
Jázmin


szerda

Megszabadulok ettől gondoltam, a gondolattól, ami tegnap óta nem hagy békén, nektek adom, kínozzon titeket tovább!

Az első nő vétke mindannyiunké: az elsőé, aki nem követelte meg, hogy a férfi férfi maradjon, égről szakadt Napisten, beérte egy nyomorulttal, aki elfeledte, hogy neki kell tartania az eget a föld fölött, ahelyett, hogy a sár örömeiben dagonyázna; 

az első nőé, aki megadta magát a félelemnek, és dagonyázni a férfi mellé lealjasult.

Az, hogy Magyarországon bebörtönözték a NŐt - mert tévedés ne essék, ez történt - önárulásának következménye. 


csütörtök

Jövőtlenség

Napról napra fogy a jövőm. 
Nem csak abban az értelemben, hogy minden pillanat csámcsogva harap le egy darabot az életemből*.

Gyere el holnap!
Vasárnap összejöhetnénk!
Nem kell most, jó lesz jövőre is!

És akik mondják, biztosra veszik, hogy lesz holnap, vasárnap, jövő év, és az a maihoz hasonló lesz. Mostanában állandóan előlebeg a ha feltételes kötőszó, és hízik a bizonyosság, hogy nincs jövő. Ott aztán nem történhet semmi. 

*Az, hogy egyre kevesebb az életemből hátralévő idő, csak addig igaz, amíg gondolatok locsognak a fejemben. "Amikor az elmében nincs egyetlen gondolat sem, az olyan, mintha az űrben lebegnél." (Osho) Az ember képtelen az időt megtapasztalni, ha nincs semmilyen mozgás. Amikor ezt olvastam, mintha áram ütött volna. Kigyúlt a fény a fejemben: a gondolatok (a mozgás a fejemben) teremtik az időt. 

Három ember figyel egy zászlót, ami lobog a szélben.
Az egyik így szól: „A zászló mozog.”
A másik azt mondja: „A szél mozog.”
A harmadik így szól: „Mindketten tévedtek. Az elme az, ami mozog.”
zen tanítás

Az elme az, ami mozog.
Megszűnik az elme, megszűnik az idő. Volt, nincs visszaszámláló.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...