kedd

A boldogság és az üss vagy fuss!

Az üss vagy fuss! a feszültséggel teli helyzetek ösztönparancsa.
Nagyapámat mindig kibillentette bársony boldogságából nagyanyám sóhaja, mindannyiszor fölmordult. Már sóhajtani sem szabad? csattant föl nagyanyám. Nem! mondta nagyapám.
Számára a sóhaj azt üzente, hogy a nagyanyám éppen nem boldog. Azt nem lehet, a papában ott volt a boldoggá tenni parancsa, ami hibás parancs, mert önmagunkon kívül mást lehetetlenség boldoggá tenni. A legtöbb ember még a saját boldogságához sem ismeri az utat.
Tapasztalataim szerint segíteni jóformán csak testi szinten lehet: kihúzni egy szálkát a másik tenyeréből, bekötni egy friss sebét, stb. A lelki sík síkos, ott legfeljebb állni lehet a parton, és szurkolni. A lelki síkot meg kell hagyni kinek-kinek a maga felelősségében.
Én, ha valaki a környezetemben lógatja az orrát, a fuss!-t szoktam választani. Ez többnyire azt jelenti, hogy nem veszek tudomást a boldogtalanságáról. Mert amikor nem mondja el magától, akkor általában én vagyok a baj. Ám ez hibás okadás, és nemcsak, mert nem egyezik Isten rólam alkotott képével, amely szerint nagyszerű vagyok, hanem mert kintre helyezi a forrást.
A boldogtalanságnak nincs, nem lehet külső forrása. (Ha már itt tartunk: semminek sem.) Engem csakis a saját gondolataim tehetnek boldoggá vagy boldogtalanná. A béke vagy a háború az elmében van.


a kép forrása

____________________
Én fordítottam meg, mert a hagyományos békejel halálrúna, míg így az ellenkezője az élet(fa) jele. Többet róla itt.

2 megjegyzés:

  1. a hibás okadás nálam hibás okádás volt, de így is illett a szövegbe :)

    VálaszTörlés
  2. :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...