hétfő

Fejezet az Egy fogyatékos feljegyzéseiből

Fiúnak lenni jobb. 
A testvéred ügyesebb.
.
.
.
Annyiszor maradtam alul mindenfajta összehasonlításban, hogy ragyogó színeim kezdtek megfakulni, gyerekóriás magam töpörödni. Az istenszemem, amely egyformán nagyszerűnek látott mindent és mindenkit, kicserélődött a gonosz összehasonlító szemére. Aranyhajamról
leesett gyöngyös koronám, csúnya lettem és ügyetlen, a vágyaim pedig nevetségesek. Elátkoztam én is mindent. Amerre mentem, címkéket ragasztgattam szanaszét. Nem tudtam, hogy átkozódom: bűvöletben éltem.
Van egy, a reklámfilmek készítői számára tiltott fogás: nem villanthatnak föl képeket olyan rövid időre, ami alatt nem fogom föl őket. Kísérletekkel igazolták, hogy bár ezek a képek nem érik el a tudatküszöböt, hatnak rám. Képesek befolyásolni bizonyos, mások által kívánt irányba. (Annak eldöntését, hogy hatékony lehet-e a tiltás, rád bízom.)
A mesébe kell csoda.
Egyszer csak, kezdetben valószínűleg tudatküszöb alatti időkre, újra látni kezdtem az istenszememmel. Hulltak egymásra a pillanatok, rakódtak a lábam alá, mígnem fényes koronám visszakerült égbe ütközött fejemre.
Így gondolom, de hogy így volt-e, nem tudhatom.
Amikor az istenszememmel látok, csönd van bennem, nem születik egyetlen ítélet sem.
Vannak ellenséges, feszült, fenyegető csöndek. Valójában ezek nem is azok, mert forrnak, nem füllel hallhatón.
Az igazi csönd üres és végtelen.

kép: Anna Silivonchik 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...