szerda

Vicces szomorú mese

Volt egyszer egy roppant eleven kisfiú, mint az ördög, mint a tűz. Alábuktak körülötte a vázák, borultak a székek, zuhantak a virágcserepek, tekergett fürge kígyóként az asztalterítő, csavarjaikkal fölfelé meredeztek a széthagyott játékok, bukkanót vetett a szőnyeg.
Nap nap után fölhangzott a kétségbeesett kórus:
Nagyapaaaaa!
Nagyapa laffadt bajszú, huncut szemű öreg volt. Egész nap üldögélt a karosszékében, és pipázgatott. Amikor fölhangzott a segélykiáltás, kicsit fészkelődött vén karosszékében, az reccsent rá kettőt.
Na, gyere, te gyerek
A levegőben megkönnyebbült sóhaj szállt.
Hamarosan nem hallatszott más, mint a reszelős hang, és a kandallóban égő fahasábok ropogása. A szobában boszorkánykonyha baljós mécslángja lobbant, varázsitalok fortyogtak, csípős meg édes szag terjengett, kastélyt övező vizesárkokból víz loccsant, táltosok patája dobbant, alóluk csillagcsóva hullt a szőnyegre, s csilingelve koccant össze Hamupipőke üvegcipellője. A mesék vége felé azonban a reszelős hang egyre halkult, és halkult, és erősödtek az ilyenek:
Hhhhhrrr, khü, khü, khü, há-pü-tyü-pü-tyü....
Az öreg feje lassan a mellkasára bukott, a mesevég meg elveszett.
Nincsen vége, fuss nélküle!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...